BAJBAN A HAZAI KÖZÖSSÉGI ROLLEREZÉS, DE MÁR ÉRKEZIK A MEGOLDÁS

2020. november 10. 17:30 - Dervalics Ákos

Bár gyors felfutásnak örvendtek az elmúlt években Magyarországon az elektromos rásegítésű közlekedési eszközök, az e-mobilitás iránti igény kezd lanyhulni. A közösségi rollerezés terjedését jelenleg is gátolják a jogszabályi szigorítások, a lokális tiltások, a rongálások, a szolgáltatások akadozásai, minőségi problémái, illetve az ismét támadó koronavírus-járvány is. A negatív tendenciák orvosolhatóak, de ehhez mindenképpen az alapoktól kell újragondolni ezt a szolgáltatást, illetve annak működését – áll az InnoEnergy HUB Hungary legfrissebb piaci elemzésében.

roller.jpg

Még kifejezett rollerellenességről nem beszélhetünk, de egyre több az olyan probléma, amelyet a kétkerekű elektromos járművek kapcsán rendezni kell. Többek közt gondot okoz, hogy ezek a hangtalan, gyors eszközök sokszor zavarják a gyalogos forgalmat, viszont az autóforgalomhoz túl lassúak, így az autósoknak kerülgetniük kell a rollereseket, ami balesetveszélyes. Nem meglepő, hogy emiatt pár budapesti kerület, néhány balatoni település kitiltotta, vagy korlátozta a használatukat. Például Siófokon és Balatonfüreden már most szabálytalan, ha járdán közlekednek elektromos rollerrel.

Kihívást jelent ezeknek a járműveknek a tárolása és karbantartása is. Utóbbi esetében az egyik legkritikusabb tényező a rollerek teljesítményét biztosító akkumulátorok töltése. Ez pedig furcsa mód szoros összefüggésben áll azzal, hogy van-e elegendő bérbe vehető eszköz az utcán, illetve azzal is, hogy mennyi elhagyott, rossz helyen parkoló, vagy éppen tönkretett roller bénítja a közlekedést akár a járdán, akár az úttesten.  Az elemzés rámutat arra, hogy a rollerek akkumulátorait sem tervezték az örökkévalóságnak, amelyek esetében további nehezítő tényező az is, hogy rengeteg erőforrást igényel a járművek napi szintű begyűjtése, töltése, tárolása. Ez komoly idő-, humán - és anyagi ráfordítást követel a szolgáltatóktól. Nem meglepő, hogy sokszor erőn felül vállalkoznak a városszerte „elhagyott” eszközök összeszedésére, újbóli üzembeállítására.

Az InnoEnergy HUB Hungary megállapítása szerint a jelenlegi helyzet megoldását, a közösségi rollerezés szolgáltatási szintjének javítását és ezzel együtt az elektromos városi mobilitás népszerűségének emelését azzal kell kezdeni, hogy fix töltési-és tárolási pontokat alakítanak ki a települések ezeknek az eszközöknek. A szolgáltatási zónákon belül olyan állomásokat érdemes létrehozni, amelyeken 0-24 órában elérhetőek a rollerek, és miközben ott várakoznak, költséghatékonyan fel is töltődnek a megújuló energiaforrást hasznosító dokkoló stabil, folyamatos energiaellátásának köszönhetően. Egy az EIT InnoEnergy által támogatott projekt keretében hamarosan Magyarországon is bemutatkozik az, a közösségi rollerezést új alapokra helyező megoldás, amelynek nem csupán a technológiai háttere nyújt valós perspektívát az e-mobilitás számára, hanem a koronavírus-járvány okozta higiénés, egészségügyi, biztonsági elvárásoknak is képes megfelelni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://greenbrother.blog.hu/api/trackback/id/tr5416283628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása